A gyűjteményről
Történet és technikák
Diafilmek
Link gyűjtemény
Rólunk írták
Technikai eszközök

Diafilmek a könyvtárakban és más gyűjteményekben

gyujtemeny [gyujtemeny.jpg]E technikai-technológiai kitérő után nézzük meg, miként alakult a diasorozatok és diafilmek sorsa a közgyűjteményekben az 1950-es évek elejétől napjainkig.

A diafilmek hazai ipari előállításának megindulásával párhuzamosan a jelentős példányszámban gyártott diafilmek joggal kerültek a közművelődési könyvárak állományába. A diatárak kialakításához egy 1957-es miniszteri utasítás adott keretet. A munka gyakorlati megvalósításához az Országos Széchényi Könyvtár által kiadott „Útmutató a diafilmek kezeléséhez” c. kiadvány (1959) nyújtott segítséget. A 30 oldal terjedelmű módszertani segédlet részletesen foglakozott a gyarapítás, a tárolás, a feldolgozás – a filmekről történő tartalmi tájékoztatás – és a kölcsönzés kérdéseivel. A miniszteri utasítás szellemében a könyvtáraknak diagyűjteményeikkel a népművelési munkát kellett támogatniuk, ugyanakkor az egyéni könyvtárhasználói, tehát a dokumentummal kapcsolatos olvasói igényeket is ki kellett elégíteniük.

A diafilmeknek a népművelés gyakorlatában történő hasznosításához 1960-ban az akkori Népművelési Intézet Módszertani Osztálya is kiadott egy útmutatót. Ebben felsorolták azokat a rendezvénytípusokat, foglalkozási formákat, melyek keretében a dia-összeállításokat eredményesen lehetett használni. A módszertani kiadvány felhívta a kultúrmunkások figyelmét arra, hogy a filmeket a közművelődési könyvtárakból (megyei, városi, községi könyvtárak) lehet kölcsönözni. A népművelési, közművelődési tevékenységi formákhoz, szakkörökhöz, klub-foglalkozásokhoz, vetített-képes ismeretterjesztő előadásokhoz, stb. történő módszertani ajánlásokon túl az intézet egy központi diafilmtárat hozott létre, melynek töredékei még az 1980-as évek derekáig fellelhetők voltak.

A gyakorlati megvalósítás során a könyvtárak diaállományukat legtöbbször a gyermekrészlegekben, gyerekkönyvtárakban helyezték el. Megjegyzendő 1960-ban a családok birtokában már több mint 200.000 mesefilm vetítő készülék volt – és ez a szám jóval meghaladta az intézmények gépparkját.

A filmek gyermekkönyvárakban történt elhelyezése meghatározta, hogy a kis olvasók és a szülők a közművelődési intézmények lehetőségeit meghaladó mértékben kölcsönözték a kényes, sérülékeny szalagokat. A csekély kölcsönzési díj, és a rongálási kártérítés nem fedezte az új kópiák beszerzésének valamint az állagmegóvásnak költségeit. A gyűjtemények néhány év alatt annyira megkoptak, hogy anyaguk használhatatlanná vált.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár – mint az ország legnagyobb nyilvános könyvtári hálózata – a leginkább alkalmas arra, hogy bemutassuk a diafilmek kölcsönzésének ellentmondásait. A könyvtár e dokumentumtípus szolgáltatását 1958-ban kezdte meg. A hálózatban 1959-ben 22 helyen, tehát minden kerületben volt diafilm-kölcsönzés. Az induló állomány (központi állami támogatásként juttatott gyűjtemény) 10.547 tekercsből állott. Az állomány összetételében 64%-ot képviseltek az ismeretterjesztő kiadványok, a mese és játékfilm-adaptációk 36%-ot. Amíg az állománynak csak 36%-a volt mesefilm, addig a kölcsönzések 77%-a volt az ebbe a kategóriába tartozó összeállítás. A többséget kitevő ismeretterjesztő ismeretterjesztő anyag csak 23%-át képviselte a forgalomnak. A kiadványokra vetítve ez azt jelenti, hogy a mese- és ifjúsági filmek forgási sebessége 4,8% volt, az ismeretterjesztő műveké 0,7%. Így egy év folyamán a mesefilmek egy-egy példánya átlagosan csaknem ötször, az ismeretterjesztő szalagok nem egészen egyszer fordultak meg a használóknál.

 

A könyvtár hálózatában meglévő kópiaszám 1966-ban volt a legmagasabb 49.634 darab, 1979-re 48.044 tekercsre csökkent, és az állomány egy vizes lakótelepi pincében penészedő és többször elázott könyvek társaságában várta az enyészetet. A forgalom 1961-ben volt a legmagasabb 53.163 tekercs, az érdeklődés két év múlva 4.238 kikölcsönzött szalagra esett vissza. 1986-ban a fővárosi könyvtár hálózatában 27.711, az ország közművelődési könyvtáraiban 209.648 diafilm volt állományba véve.

A televízió megjelenése a 60-as évek elejére csökkentette a diafilmek népszerűségét. Ezzel párhuzamosan kiépült a megyei film-és szemléltetőeszköz tárak rendszere, melyek a mozgófilmek árnyékában foglalkoztak diakölcsönzéssel is. A filmtárak elsősorban a közművelődési intézmények, iskolák mozgófilmmel történő ellátását tekintették fő feladatuknak, diagyűjteményeiket a csekély anyagi bevétel miatt számottevően nem fejlesztették. Állományuk összetétele teljes mértékben azonos volt a könyvtárak kínálta választékkal.

Átmeneti visszaesés után az 1970-es évek közepétől a könyvtárak és az olvasók újra érdeklődni kezdtek a nem hagyományos, nem könyv típusú dokumentumok iránt. A hazai könyvtárügyben megszaporodtak azok a publikációk, melyek elsősorban a fejlett könyvtárüggyel rendelkező angolszász és skandináv államok tapasztalatairól számoltak be.

A Könyvtártudományi és Módszertani Központ, az Országos Széchényi Könyvtár már említett módszertani osztályának utódja, ezekben az években elindította azt a folyamatot elsősorban publikációk közlésével, továbbképzések szervezésével, hogy a könyvtárak a nem hagyományos dokumentumokat (diafilmeket, hanglemezeket, kazettákat) a könyvekkel egyenrangúan kezeljék. A megvalósítás gyakorlati útját egyengette az 1973-ban létrejött Országos Oktatástechnikai Központ Könyv-és Médiatára integrált gyűjteményével, valamint a városi és későbbiekben a megyei könyvtárak egy része azzal, hogy az új, időközben meghonosodott „médiatári” szemléletet fogadták el, és igyekeztek lehetőségeikhez mérten megvalósítani azokat. Az elképzelések elvi alapjait Sallai István (1911-1979) a magyar könyvtárügy nagy öregje fejtette ki a Könyvtáros 1977. évi 4. számában „A könyvtár, mint eszközközpont” című írásában. A cikk elsősorban az iskolai „forrásközpontok” szükségességéről szólt, de a felvázolt elképzelések alkalmazhatóak voltak a közművelődési könyvtárak mindennapi gyakorlatában.

A kezdeményező könyvtárak gyűjteményeikhez új típusú szolgáltatásokat alakítottak ki, csoportos foglakozásokat szervezek, klubokat működtettek stb. Tekercsdia és keretes dialemez sorozataikat a szokásosnál részletesebben, analitikusan feltárták, így a képekhez kötődő tartalmi információk beépülhettek a könyvtárak tájékoztató rendszereibe. Szinte mindegyik kezdeményező intézmény munkáját megismerhették az érdeklődők a Könyvtáros c. szaklapból.

Az OOK Könyv-és Médiatára 1980-ban elindította az Új Média című állománygyarapítási folyóiratát. A folyóirat kiadását az tette indokolttá, hogy a hanglemezek kivételével a többi hangos-képes ismerethordozónak nem létezett országos regisztráló és tájékoztató kiadványa.

Az első szám előszavából kitűnik az a cél, hogy amíg a nem hagyományos dokumentumok gyűjtésére és szolgáltatására nem születik kötelespéldány-rendelet, addig az Új Média kiadója, az OOK vállalja az audiovizuális dokumentumok összegyűjtését, közreadását, a hazai kereskedelmi forgalomban megjelenő diafilmek, diasorozatok, hangosított diaprogramok, mozgófilmek, videofelvételek lehetőleg teljességre törekvő gyűjtését is.

Fennállásának hét éve alatt 933 dia-kiadványt regisztrált a folyóirat. Ezekben az években már nem csak a Diafilmgyártó műhelyéből kerültek ki diafelvételek, hanem az időközben kiszélesedő gyártási kedvet tükrözi, hogy új cégek a FORTE Színes Labor, Fotó-optikai Ipari Szövetkezet, Idegenforgalmi Propaganda Vállalat, az Építésügy Tájékoztató Központ, a TIT Természettudományi Stúdió jelentkeztek a piacon.

Az Országos Oktatástechnikai Központ az 1990-es évek elejére elveszítette állami és a nemzetközi szervezetektől kapott anyagi támogatását, mint költségvetési intézmény fokozatosan hanyatlani kezdett. Először pedagógia kiadványai, majd a taneszközök fejlesztése terén kivívott monopóliumai szűntek meg. Végül felszámolásra került. Pedagógiai és médiatári gyűjteményét az Országos Pedagógiai Könyvtár- és Múzeum őrzi.

Az Országos Széchényi Könyvtár diafilm gyűjteménye

A Magyar Diafilmgyártó Vállalat 1957-től több-kevesebb rendszerességgel küldött köteles példányokat kiadványaiból az OSZK Mikrofilmtárának. Ezek eleinte kizárólag tekercses diafilmek voltak. A mikrofilmtár nem az eredeti csomagolásban (kördobozban) őrizte a szalagokat, hanem beérkezési sorrendben, téma szerinti csoportosításban, egymáshoz ragasztva 30 méteres mikrofilm-orsókra tekercselve tárolta azokat. Így csak mikrofilm-leolvasón lehetett a filmeket megtekinteni. Az 1980-as évek elejétől érkeznek az eredeti csomagolásban, (kiszerelésben), dobozokban keretezett diasorozatok is. Az utóbbi évtizedben már változatlan formában, mellékleteikkel együtt – szövegkönyv, hangfelvétel – tárolják a kiadványokat. A régebbi diafilm kísérő szövegeket tartalmazó hanglemezeket a könyvtár Zeneműtárában találhatjuk.

Az MDV. fennállásának több mint 40 éve alatt csaknem 6000 filmet készített, kiadványainak durván a fele jutott el a nemzeti könyvtárba.

A művelődési miniszter 17/1986-os kötelespéldány-rendelete értelmében a diafilmek a könyvekhez hasonlóan kötelezően megőrzendő, információhordozók lettek.

A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat budapesti szervezetének szemléltető-eszköztára

A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat a tudományok népszerűsítésével foglalkozó értelmiségi szervezet. Elődjének tekinthető az 1841-ben alapított Természettudományi Társulat, majd ennek jogutódja a Társadalom és Természettudományi Társulat, mely jelenlegi nevét 1958-ban vette fel.

Még TTIT korában, az 1950-es évek elején a szervezet megrendelésére több, nagy szériában előállított ismeretterjesztő szalagos diafilm készült. A kötött tematikájú és szövegű képsorozatok a 60-as évek elejére elégtelennek mutatkoztak a TIT előadások tartásánál és ezért megkezdték az egyedi diafelvételekből álló gyűjtemény kialakítását.

A 90-es évek elejére a szemléltetőtár 84.000 felvételt tartalmazó állományával az ország legnagyobb diakészletét tudhatta magáénak. A tár anyagának építését a társulat előadói végezték. A szervezet bízta meg őket egy-egy sorozat kép-és szöveganyagának összeállításával, elkészítésével. A TIT Természettudományi Stúdiójának minden diakiadványát is beszerezték.

A tár szolgáltatásainak részletes ismertetője 1978-ban jelent meg – ebben olvashatjuk Koncz Márta bevezető szavait: „...minden diapozitív... nyilvántartásához, föllelhetőségéhez és kölcsönzéséhez hasonló mennyiségű adat kell, mint egy könyvéhez, a munkát összesen ketten látják el (a tárban) míg egy hatvanezer kötetes könyvtárban legalább hatan dolgoznak. És van még egy súlyos tehertételünk: az, hogy a könyvtártudomány évszázados tudomány, amit főiskolán tanítanak, diatudomány azonban nincs; nincsenek meg a nyilvántartás, osztályozás, kölcsönzés kialakult törvényei, gyakorlatból következő szabályai; nemcsak nálunk, tudomásunk szerint egyenlőre sehol a világon...Ennek ellenére, a szemléltetőtár valóságos szellemi műhely ahol kitűnő szakemberek találkozhatnak, cserélhetik ki tapasztalataikat és bennünket is segítenek tanácsaikkal.”

A tájékoztató kiadvány szerzője akkor még meglévő valós hiányosságot említ, hiszen a nemzetközi szabványok és ajánlások az állóképek bibliográfiai leírásáról magyar nyelven nem voltak hozzáférhetőek. A feldolgozási, feltárási segédletek először 1981-ben jelentek meg az Országos Széchényi Könyvtár gondozásában. Ugyanakkor naivitás a témában önálló diatudományról beszélni, hiszen a könyvtár feladata évszázadok óta az ismereteket rögzítő dokumentumok gyűjtése, rendszerezése, feltárása és szétsugárzása volt. Míg korábban elsősorban a papír szolgált leginkább az ismeretek rögzítésére, ma már szinte mindenki előtt világos, hogy a dokumentumok egyre szélesedő skálája (dia, film, videó, hangfelvétel, számítógépes adattárolás) hordozza a mindennapi élethez szükséges információhordozókat. Ezek befogadója, integrálója a könyvtár, de napjainkra kiválni látszik belőle a számítógépes digitális információkat őrző és szolgáltató új nemzeti intézmény. A patinás ismeretterjesztő szervezet diakép gyűjteménye 2009-ben az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum állományába került.

A só (Szol)
Mese, Rajzfilm alapján
1987
Tákos
Földrajz, Ismeretterjesztő
1956
Heinrich Heine
Életrajz, Irodalom, Ismeretterjesztő
1975
A katonai szolgálat célja : felkészítés a haza fegyveres védelmére
Haditechnika, Honvédelem, Ismeretterjesztő, Politika