![diafilmek [diafilmek.jpg]](../public/pictures/000011 "diafilmek [diafilmek.jpg]")
Az ismeretterjesztő diafilmeket az 1950-es évek elején minden más korabeli médiához, ismerethordozóhoz, kommunikációs eszközhöz hasonlóan, a napi politika szolgálatába állították. Jelentős számban készültek a korszakra jellemző „alkotások”.
Az első -1952-es – árjegyzék, amely egyben vetítőgép ismertető is volt, az ismeretterjesztő összeállítások tematikájánál az első 5 éves népgazdasági terv célkitűzéseinek megvalósítására kívánta a nézőket sarkallni, és természetesen a Szovjetunió népeinek gazdasági eredményeit kívánta bemutatni. A korra jellemző címek: A Szovjetunió Kommunista Pártjának története, Sztálin élete, Rákosi Mátyás harcos élete, Asszonyok, lányok gyertek traktorosnak, Tavasz a kolhozban, Termeljünk több tojást stb. A magyar történelmet feldolgozó összeállítások között ilyeneket találunk: A Magyar Vöröshadsereg 1919-ben, Május 1. a dolgozók harcos ünnepe, Sztálin elvtársnak köszönhetjük, stb. Ugyanakkor a napi politikai agitációtól elszakadva készültek olyan szalagok is, melyek képanyagukban és szövegükben lényegében változatlan formában évtizedekig forgalomban maradtak. Emlékezzünk 48-ra! (1970-ig), II. Rákóczi Ferenc (1977-ig). A filmek a Vallás és Közoktatásügy Minisztérium, majd a későbbiekben a Népművelési Minisztérium megrendelésére a Társadalom és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat közreműködésével készültek., és a kiadványok Beszélő képek sorozati címmel jelentek meg. A tekercsek az említett témák mellett a művészet és irodalom jeles alakjait, emlékeit is bemutatták. A Budai vár c. film a TTIT művészettörténeti sorozatához készült szemléltetőanyag volt, és szövegkönyvének összeállításánál arra törekedtek, ha valamelyik előadásra a szakelőadó nem érkezett meg, akkor a kultúrmunkások minden nehézség nélkül be tudták mutatni a diafilmet. Erre a lehetőségre a szövegkönyvek külön is felhívták a figyelmet a következő mondattal: „ Ez a diafilm önálló vetítésre, bemutatásra alkalmas.” Hasonló céllal készült összeállítás Petőfi, Csokonai, Jókai életéről 1954-55-ben.
A szövegkönyveket lassan felváltotta a képek alján található, először tájékoztató jellegű, majd részletesebb, elemzőbb felirat, kísérőszöveg. Érdekes vállalkozásként tarthatjuk számon a Diahíradó műfaját melyek kísérőfilmként csatlakoztak az egyes ősszállításokhoz. De önálló kiadványként Világ és Sporthíradóként is megjelentek. Céljuk a gyors politikai, gazdasági és ideológiai tájékoztatás volt. Az időközben újra rendszeressé váló filmhíradó feleslegessé tette ezt a kezdeményezést. Hasonló híradófilmek elsősorban a sport területéről készültek, pl. az 1953-as angol – magyar futballmérkőzésről, az 1955-ös budapesti műkorcsolyázó európabajnokságról. A tömegkommunikáció fejlődése túlhaladottá tette ezt a formát is.
A legtöbb összeállítás, vagy mint téma, vagy mint másol is publikált képanyag a műfaj „másodlagos információközlő jellegéből” adódóan, legtöbbször könyv alakban szintén megtalálható. A földrajzi filmek közül megemlíthető Hanzelka és Zikmund útikönyvei nyomán készült Utazás Afrikában (1956), Buenos Aires (1956), vagy magyar szerzők írásai, fotóalbumai alapján összeállított Kende István: Kerala (1957), Rév Miklós: Peking (1958), vagy Széchenyi Zsigmond: Afrikai vadászúton (1963). Ezek a kiadványok legtöbbször a képanyagok másodlagos közlésén alapultak. Hatvany Lajos Beszélő házak (1958) című képes albumának szerkezeti felépítésével tart rokonságot a Szilágyi Ferenc szerkesztette Budapest irodalmi emlékei című háromrészes diafilm (1958).
Ennek a folyamatnak egy jellemző példája Balogh János akadémikus, ökológus A megsebzett bolygó televíziós filmsorozata alapján készült Öt világrész útjain című dia-összeállítása (1982), mely a diakiadást követve később jelent meg könyv formájában, majd az eredeti sorozatot tartalmazó videokazetta változatban.
A színes kivitelben készülő ismeretterjesztő összeállításoknál a szerkesztők egyre gyakrabban fordultak „segítségül” nyomtatott albumokhoz, vagy képes folyóiratokban publikált reprodukciókhoz, fotókhoz. Minden szerzői jogi tisztázatlansággal és tiszteletlenséggel együtt ez a folyamat rávilágít arra a tényre, hogy az ismeretterjesztő diakép a szemléltetésnek, az ikonográfiai tájékoztatásnak egyik hatékony eszközeként jelenik meg, ahol már nincs a felhasználó szempontjából jelentősége az eredeti forrásnak.
A film nyersanyagra készülő diakép a mozgóképfelvételnél szorosabb rokonságot mutat a nyomtatott kiadványok, képes albumok népes családjával mint filmművészet alkotásaival. Gondoljunk csak a napjainkra megszaporodott, egy-egy személy életét bemutató ikonográfiai könyvekre , képes-összeállításokra, valamint a hasonló jellegű életrajzi diafilmekre.
A legjelentősebb szerkesztési – szerkezeti változásokat az irodalmi, irodalomtörténeti képsorok mutatják, az első hangosított diafilm az Ady Endre megjelenése óta (1977). Előtte az író-költő portrék javarészt leíró, lexikális ismereteket adtak az egyes személyekről, inkább rövid monografikus összefoglalóknak tetszettek, míg később a műfaj a művész személyiségének élményt adó bemutatására vállalkozik. Ezt a hatást azzal érik el az alkotók, hogy a kísérőszövegek irodalmi idézetekből, kortársi visszaemlékezésekből állnak, a filmekhez tartozó hangkazettákon színészi, előadói tolmácsolásban, interpretálásban – így művészi értelmezésben – kerülnek bemutatásra. Most már a diafilm nem az irodalomtankönyvek kiegészítő illusztrációi, hanem a vetítés időtartamára -20-25 percre – képben és hangban emocionális hatást gyakorolnak nézőikre. Ezzel a szerkesztési elvvel a hagyományos tekercses filmekkel szemben mélyebb és maradandóbb élményt nyújtanak, műfajilag, esztétikailag új minőséget hordoznak a sorozatok. A legsikerültebb összeállítások közül kettő: „Szabad szerettem volna lenni mindig”- Radnóti Miklós (1979), „Versben bujdosó” – Nagy László (1983). Ez utóbbiról, a diafilmgyártás történetében ritka jelenségként, több elismerő kritika jelent meg a sajtóban.
Iskolai oktatódiák
Az ismeretterjesztő összeállításokkal legszorosabb rokonságot az iskolai oktató diafelvételek mutatják. Az ötvenes évek elején több mint háromszáz tantárgyi képsorozat készült biológia földrajz, történelem, irodalom tárgykörben, és gyakran összemosódnak a két kiadványtípus határai. A filmek az Népművelési Minisztérium Iskolai Filmintézete, majd a Művelődési Minisztérium Szemléltető Filmkirendeltsége megbízásából készültek. A szövegkönyveket a Felsőoktatási Jegyzetellátó adat ki. A szériában készült tekercseket az Iskolai Felszereléseket Értékesítő Vállalat forgalmazta. A 60-as évek derekától az Országos Tanszergyártó és Értékesítő Vállalat Kutatási és Filmgyártási főosztályának irányítása mellett kerültek kiadásra. A szériákat, a szövegkönyveket ekkor már az MDV készítette. Az iskolai diafilmek és diasorozatok árjegyzéke 1972-ben jelent meg és 158 címet tartalmazott osztályonkénti és ezen belül tantárgyi bontásban. Az ismeretterjesztő kiadványokkal ellentétben a képsorokhoz bőséges információt tartalmazó kísérőszöveget és módszertani útmutatót mellékeltek. Az egyes filmekhez készült útmutatók a képe leírásán túl didaktikai, pedagógiai magyarázatokat is tartalmaztak, illetve hozzákapcsolták a szemléltetőanyagokat a tankönyvek megfelelő részeihez.
1980-ban a TANÉRT 388, az oktatásban használható diafilmet forgalmazott. Ebből 191 féle volt a kizárólag oktatási célra készült összeállítás, 197 cím a Diafilmgyártó saját kiadványai közül került a jegyzékbe. A 70-es években készült kiadványok közül a történelmi földrajzi diasorozatok mutatkoztak a legsikeresebbeknek. A gimnáziumi latin nyelvtanításhoz megjelentetett sorozat Molinari: Az antik Róma c. könyve (1967) alapján készült, kiegészítve annak képanyagát hazánkban föllelhető ókori emlékek képeivel. Nyolc, a szakköri munkát segítő szalag, a Diafilm Mintaboltban szintén megvásárolható volt.
1973-tól a veszprémi Országos Oktatástechnikai Központ fejlesztette a közoktatás számára a nem nyomtatott információhordozókat. A diafilmek esetében a szerkesztés, szövegírás a negatív felvételek készítése az erre a célra létesült szerkesztőségben történt. A Művelődési Minisztérium által jóváhagyott taneszköz gyártása az MDV-nél, kereskedelmi forgalmazása a TANÉRT, későbbiekben a „Calderoni” névre visszakeresztelt azóta megszűnt állami vállalat üzlethálózatában történt. Lényegében az OOK működésétől számíthatjuk a hangosított diasorozatok rendszeres iskolai használatát. Az ekkor kiadott audiovizuális kiadványok közül a Magyar népművészet, A múzsák testvérisége, a Rádiovizio c. összeállítások mutatkoztak a legsikeresebbnek.
Az utóbbi években néhány dia-kiadvány jelent meg a KOMA anyagi támogatásával.
A mese diafilmek néhány esztétikai kérdése
A mese diafilmek esztétikai kérdéseivel az MDV felkérésére Illés Gabriella foglalkozott a hetvenes évek végén, s mind a mai napig az egyetlen tanulmányt ő készítette ebben a témakörben.
A diafilm mint műfaj és kifejezési eszköz kétségtelen, hogy esztétikum hordozó. Az esztétikumot nem önmagában – esztétikai szakkifejezéssel élve – egynemű közegében, a filmszalagra rögzített képek sorában nyújtja: ebben a formájában két autonóm művészeti ágra, a képzőművészetre és az irodalomra támaszkodik. Lényegében a hazai diafilmek többsége adaptáció, ahol az alapjukat képező irodalmi művek vetíthető képekkel kísért változatai. Az adaptáció „alkalmazás, átfordítás” lényegét tekintve kockázatos vállalkozás, mivel az eredeti mű immanens azaz összetartozó, együttlévő tartalmi és formai jegyeit bontja meg. Természetesen a százszázalékos adaptáció abszurdum és mint ilyen lényegében megvalósíthatatlan. Léteznek olyan művészek, amelyek egy téma átültetésével új, az adott művészeti ágra jellemző műalkotást hoznak létre, de ez a diafilm esetében nagy valószínűséggel nem lehetséges. Ennek oka elsősorban az, hogy a diafilmnek nincsenek önálló művészei -vallja tanulmányában a szerző – ez nem azt jelenti, hogy nem művészek készítik, hanem a filmművészetből vett hasonlattal élve: nincsenek szerzői diafilmek – eredendően csak erre a célra készült alkotások. Kivételt képez Kálmán Jenő, Petrolay Margit, Marék Veronika egy-két munkája. A képregényekhez is hasonlítható diafeldolgozások abban különböznek leginkább a nyugati comicsoktól, míg azok legtöbbje „eredeti mű” addig a hazai képregények legtöbbje epikus alkotások képes feldolgozásai.
A diafilmeket vizsgálva kétféle megoldással, változattal találkozhatunk.
1. „direkt” az irodalmi művet csonkítatlanul visszaadót,
2. „digest jellegű”, azaz rövidített adaptációkat.
Nyilván az első kategóriába azok a filmek tartoznak, melyek pusztán technikai megvalósításukban térnek el az eredeti műtől, és papír helyett vetíthető diapozitív formájában sokszorosítják azokat, tehát elvileg elképzelhető az a gyakorlat, hogy a film egyes kockái ugyanazt a képet és szöveget tartalmazzák minden változtatás, rövidítés nélkül mint a könyv egyes lapjai. Ebben az esetben az esztétikai elvárások majdnem azonosak az illusztrált könyvekkel szemben támasztottakkal, tehát leggyakrabban illusztrált mesék feldolgozásairól lévén szó, gyakran egybe is eshetnek. Itt az illusztrációnak a szabályai lényegében megegyeznek a műfaj képzőművészeti követelményeivel; funkciójuk az értelmezve történő megvilágítás, magyarázás. A jó illusztráció úgy veti alá magát a szövegnek, hogy egyben öntörvényű műalkotás is keletkezhet. Ez azt jelenti, hogy olyan autonóm egység jön létre ahol a két műforma egymást gazdagítja. A diafilmnél az a speciális helyzet áll elő, hogy a műélvező olyan médiumot lát, ahol a szöveg mellé illesztett kép mindenféleképpen elsőbbséget élvez. A színes grafika, jelen esetben a diagrafika nagyméretűre kivetítve hat, így rokonságot mutat a táblakép festészettel és egyben monumentális művészetként is jelentkezik.
Az első mese diafilmeknél pl. Üssed, üssed botocskám! (1952) még a némafilmekhez hasonlóan inzert kockákon jelenik meg a felirat. (A teljes mesét szövegkönyv tartalmazta.) Két évvel később Arany János: A bajusz c. elbeszélő költeményének diaváltozatánál (1954) a képregényeknél megismert „buborékszöveg” került alkalmazásra. ( Az ezidőtájt készült szalagok még feltüntették a fotóreprodukciókat készítő fényképész nevét, mintegy alkotótársnak tekintve őt.)
Azonban mindkét felirattípust nehezen lehetett olvasni, ezért hamarosan rátértek a fekete alapon fehér betűkre, mely legtöbbször a képek alsó harmadában helyezkedett el. Ez a felirattípus máig is a legelterjedtebb megoldás.
A diakép csak a vele párhuzamosan haladó „sztori közlő” sorozat részeként fogható fel, ahol a szöveg teremti meg a folyamatosságot és filmidőt, hiszen az egyes kockák csak a narráció egyes pillanatait rögzíthetik. Minden egyes diakép az örökös jelen időben megragadott „termékeny pillanat”. Ezért a legegyszerűbb gyermekverset pl. Móricz Zsigmond Iciri-piciri-jét is jelenetezni, szcenírozni kell. A gyakorlatban a 36 soros verset a szerkesztés során 20 képre kellett bontani. Így elmondható, a diafilm az eredeti mű cselekményét a maga műfaji törvényei szerint dramatizálja. A dramatizálás szorosan kapcsolódik a montázshoz. Külső montázsként foghatjuk fel a diasorozat egyes kockáit, hogy a film miképp szelektál, emeli ki a lényeget és ez a fajta kiemelés mindig tematikai jellegű és az eredeti irodalmi alkotás szerkezete határozza meg. A belső montázs teremti meg a film dinamizmusát. A dia-összeállítás dramaturgiája ugyanúgy megköveteli és feltételezi a képkivágások, a plánok, képsíkok alkalmazását, megfelelő váltogatását, mint a mozgófilm vagy a képregény. A diafilmnél is nagy hatással bír a cselekmény megfelelő pontján premier plánba hozott arc, mozdulat, mely a korábban megismert figuráról ad differenciált információt. A jól alkalmazott plánok feszessé tehetik az alkotást. Akkor jó a diagrafika, ha úgy konkretizálja a cselekményt, hogy megoldásaival nem szürkíti azt el. Tehát a falra vetített diakép olyan egység, amely két vizuális komponensből: a grafikából és a hozzá tartozó szövegből áll. Kevés az olyan feldolgozás, ahol a kettő változatos esztétikai, tipográfiai és kompozíciós egységet nyújtana. Lényegében a diafeldolgozás során a legmagasabb rendű irodalmi szöveg is alkalmazottá válik, melynek egyenrangúságát a hangosítás teremti vagy teremtheti meg. Természetesen ez az „egyenrangúság” létrejön a felolvasás során is, ami a vetítésnek elengedhetetlen velejárója. A felolvasást végző személy és a nézők kontaktusa teremti meg a vetítés meghittségét. A régebbi szövegkönyves diafilmek tanácsokat is adtak a felolvasó számára miképp ismerkedjen meg előre a felolvasandó szöveggel, hogy a műsor még élményszerűbb legyen. A diafilm egyik sajátossága és jelentős előnye más elterjedtebb médiával szemben pl.: mozi, televízió, videó, hogy használata bizonyos szervezettséget igényel (vetítési előkészületek) ,s legtöbbször a képek szemlélése a nézők és a szöveget olvasó személy között verbális és interaktív kapcsolatot hoz létre illetve feltételez.
A tanulmány jelentős terjedelemben foglakozik az ifjúsági művek – elsősorban a regények diaváltozatainak kérdéskörével, melyről megállapítja: A „könnyen lenyelhető ostyához csomagolt pirula” nagyságúra összezsugorított irodalmi alkotás a „nyugati országokban” évtizedek óta virágkorát éli. A hazai könyvkiadásnak is volt néhány nem túl szerencsés vállalkozása a több kiadást megért Száz híres regény című munka. Akadnak azonban olyan szentesített ifjúsági kiadványok, melyek örök érvényű klasszikusok nagy terjedelmű munkáinak – s eredetileg nem az ifjúságnak szánt alkotásainak rövidített változatai. Gondoljunk csak Robinson, Don Quijote, Gulliver átdolgozások nagy számára. Ezeket szerencsére jeles íróink, költőink Győry Vilmos, Radnóti Miklós, Karinthy Frigyes alkották meg a magyar ifjúság számára. A diafilm digesteknél a tömörítés még szembetűnőbb és a kész produkció még jobban eltávolodik az eredeti műtől. A nagyfokú aránymódosulás természetesen az esztétikai értékcsökkenést is magával hozza. Hiszen egy „tíz-tizenöt íves regényt 60 kockában tükröztet.”
A legnagyobb gondot a diafeldolgozásoknál a regénybeli idő megjelenítése okozza. Ha belegondolunk a folyamatba, itt már nem is sűrítéssel találkozunk, mint a mozgófilmeknél, hanem zsugorítással. Látszatra a cselekmény hordozója a kép, a grafika, de az időbeni folytonosságot a szöveg hordozza azáltal, hogy minden képaláírás közli a képen látható történés pillanatnyi előzményét, interpretálja a képen látható és kiragadott mozzanatot, valamint előkészíti a következő kocka megértését. A kép alatti szöveg tehát sematikusan a három nyelvtani idő kategóriáját közvetíti, további finomításokra nincs lehetősége, az a képzőművész munkájában valósulhat meg. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról a tényről sem, hogy minden képzőművészeti alkotáshoz tartozik bizonyos verbalitás a címadás – amely az autonóm mű hatását hangulatát igyekszik erősíteni. Jó megoldásnak tűnt egy-egy epikus mű rövidebb részletének megfilmesítése pl. Fekete István: Téli berek (1979) vagy Török Sándor: Kököjszi és Bobojsza (1983).
A diafilmek befogadásának néhány pszichológiai kérdése
A gyermek érzelmi, értelmi fejlődésének segítője, én tudatának egyik kialakítója az európai kultúrkörben az irodalom és ehhez szorosan kapcsolódva a könyvkultúra. A két éves gyermek már adekváltan tud bánni a könyvvel, nézegeti, lapozgatja és ismereteinek egy részét ezekből is szerzi. Megjelenik nála a „ráismerés öröme” s egy-egy felismert tárgynál, állatnál, növénynél stb. néha nem is tudja megmondani, képen vagy a valóságban látta-e azokat.
A 2-9 év közötti időszak a „mesei beállítódás” korszaka. A mese és így természetesen a diamese mint esztétikai alkotás fejti ki hatását. Ebben az életkorban kialakuló szimbolikus struktúrák, asszociáiós pályák szerveződésekor a képi reprezentáció irányító folyamatként van jelen. Fejlődéstanilag teljesen indokolt egy olyan média használata, ahol a képi információ és a mese szimbolikus fogalmi nyelve együttesen jelenik meg, mintegy kölcsönösen támogatva a különféle művészeti ágak hatását.
A diafilmek befogadásánál érzékelhetjük Balázs Béla filmesztétikai kategóriáját az „identifikációt” ; a főhőssel való kollektív nézői azonosulás érzését. Ezt segítik a legkisebbeknél azok a mesék, diaváltozatok, ahol a főszereplő csaknem minden képen jelen van, pl. A kismalac meg a farkasok, Öreg néne őzikéje.
Egy-egy kedvenc diafilmet 40-50 alkalommal képesek a gyerekek megnézni, midig találva benne valami felfedezni valót, amire a képzőművészeti és irodalmi formanyelv lehetőséget is ad számukra. A képzőművészeti alkotások befogadásának hatásmechanizmusa a kompozíciós elemek apránkénti birtokbavétele a vizuális műforma befogadásának egyik sajátossága. Nemcsak kedvelt mesék közül válogathatnak a legifjabb nézők, de egy-egy filmen belül is vannak kedvenc képek, amelyeket hosszasan kedvük szerint szemlélhetnek.
A diamese megismerteti a gyermekeket a képzőművészet különféle technikáival rajz, festmény, báb, kollázs stb., segíti ezek felismerését és hatásuk észrevétlen beépül saját alkotásaikba.
A diafilmnek mint minden audiovizuális ismerethordozónak fontossága megmutatkozik a tudás könnyebb megszerzésében és az ismeret tartós megmaradásában. A vizuális technika alkalmazásával az ismeretek 72%-a marad meg az emlékezetben 3 órával később, 20%-a 3 nap elteltével is érezhető. A hallás útján 70% vésődik be, és hívható elő 3 óra elteltével. Három nap múlva az eredmény már csak 10%-os. A kettő kombinatív alkalmazásánál – a diavetítés ilyen folyamat – jobb eredményt kapunk: az ismeret megszerzésének idejétől számított 3 óra múlva 85%-os a visszaemlékezés, 3 nap múlva hatásfoka 65% körül mozog. Így a tanulásban, a bevésésben különösen óvodás korban a diafilmeknek jelentős szerepe lehet.
Az iskolás gyerekek szívesen olvassák fel a diameséket kisebb testvéreiknek, barátaiknak, és a jótékony félhomályban történő nehéz művelet időnként jobb eredményt produkál, mint a könyvből történő fölolvasás, tehát gyakorlásként kisiskolás korban a diavetítés melegen ajánlható.
A diafilmeknél egy olyan médiával állunk szemben ahol a befogadás sebességét a használó saját, vagy közönsége tempójához igazíthatja, mindvégig aktivizálva nézőit, bensőséges kapcsolatot hozva létre a vetítést végző személy és a nézők között.
Mese diafilmek
A mese diafilmek a műfaj jellemző darabjai, lényegében nálunk egyet jelentenek a „diafilm” fogalmával. Gyártásuk kezdetekor 31 mű jelezte az induló választékot. Néhány év alatt megsokszorozódtak a kiadványok, s az ötvenes évek végére elérték a 200 címet. Ekkorra elkészültek a mese-és az ifjúsági irodalom klasszikusait feldolgozó adaptációk.
Kezdetben a gyors mennyiségi felfutást elősegítették a hazai és az egykori szocialista országok, elsősorban a szovjet rajzfilmgyártás terméséből készült diafeldolgozások. Ilyen tekercseket találunk közöttük mint A póruljárt róka (1955), A csodamalmocska (1955), Mese az öt kis kínairól (1957) Az eredeti mozgófilmek képi világát a hazai filmforgalmazás és archiválás esetlegessége miatt részben ezek a diaváltozatok őrizték meg számunkra. A hazai rajzfilmgyártás történetét, jelentősebb alkotásainak dia feldolgozásai is megörökítették. Így megjelent A kiskakas gyémánt félkrajcárja (1954), A két bors ökröcske (1956), A kutyakötelesség (1957), Lúdas Matyi (1977), Vuk (1979) stb. A magyar rajzfilm klasszikusai nem csak nevüket adták az a diaváltozatokhoz, hanem maguk is rajzoltak olyan képsorozatokat, amelyek csak diafilmként láttak napvilágot ( például Macskássy Gyula-Várnai György Három kívánság, Macskássy Gyula – Dargay Attila Jancsi és Juliska, Richly Zsolt Harcsabajusz kapitány ).
A rajzfilmek dia változatai mellett kialakultak a játékfilmek fotóiból összeállított szalagok, A császár parancsára (1958), A kis Mukk története (1957) stb. Ennek az irányzatnak egy sajátos terméke a Gábor diák (1958), ahol többszörös műfaji transzponálással találkozunk. A Kalmár László rendezte, és Badal János fényképezte Huszka-Martos operett filmváltozatának standfotóiból készült a diafilm, amely a filmcselekmény vázlatát adja vegyítve az eredeti mű dalszövegeivel. A játékfilmek diaváltozataimnak száma húsz körül mozgott és nem szolgált nézői számára mással, mint segítségével felidézhető volt a látott mozidarab élménye. A pergőfilm adaptációk közül négy színes kivitelben is elkészült – ezzel is fokozva a „maradandó hatást”!
Nemcsak a játékfilmek, hanem az ifjúsági regények diaváltozatai is igen sok esztétikai kérdőjelet vetnek fel. Elsősorban az erős és kényszerű tömörítés miatt elvész az eredeti mű varázsa, pusztán képregény-szerű leegyszerűsített képsorozatot kapunk. Ennek az eljárásnak egy szélsőséges példája Dumas majdnem 1500 oldalas Monte Cristojának 75 kockás változata. Ugyanakkor a legnagyobb hazai „képregénygyáros” Zórád Ernő Gulliver, Don Quijote, Koldus és királyfi, Münchhausen című diafilmjei – hogy csak néhány kiragadott példát említsünk az 1955-58 közötti évekből ízlésesen és nagy szakmai rutinnal megoldva közvetítik az eredeti irodalmi művek hangulatát.
A regényfeldolgozásoknak ez a módja váltotta ki a pedagógusok és könyvtárosok ellenszenvét a diafilmekkel szemben. Vargha Balázs Művészetre nevelés a családban című tanulmánykötetében (1976) a képregényekhez hasonlítja ezeket az összeállításokat, kifejezetten károsnak és ízlésrombolónak tartava azokat. Ugyanakkor mint nevelő eszközt nem veti el a diázást, de a műfajjal kapcsolatban nem tud ajánlani jobb megoldást.
A 70-es évek közepétől az MDV új módon igyekezett tovább fejleszteni tevékenységét. A szerkesztők tudatosan törekedtek arra, hogy a mese diafilmeket az esztétikai nevelés szolgálatába állítsák. Így főképp olyan irodalmi alkotások kerültek feldolgozásra mint Weöres Sándor, Kassák Lajos, József Attila stb. gyermekversei, Andersen, Benedek Elek meséi, melyek szövegcsonkítás nélkül válhattak a képek kísérőszövegévé.
Grafikailag változatosabb alkotások születtek; a hagyományos tempera és aquarell képek mellett egyre nagyobb számban jelentek meg más technikák (kollázsok, textilképek, bábfigurák stb.). Könyvillusztrátoraink legjobbjai is helyet kaptak az alkotók között, így egyre gyakrabban olvashattuk az impresszum adatok között Kiss Ilona, Háy Ágnes, Réber László, Gyulai Líviusz, Zsoldos Vera, Heinzelmann Emma és mások nevét, mintegy rangot adva a kiadványoknak.
Hangosított mesefilmek
Az ismeretterjesztő összeállításokkal ellentétben a mese diafilmek hangosítása már az 50-es évek elején elkezdődött. 1953-19660 között 25 diafilmhez készült 78-as fordulatszámú hangfelvétel, melyeket önálló meselemezként is forgalmaztak. A Derék Jankó szerencséje c. képsorhoz kiadott hanglemez volt a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat első prózai kiadványa. A korszak népszerű színművészei (Gózon Gyula, Berky Lili, Váradi Hédi, Csákányi László, Ladányi Ferenc, Vörösmarty Lili stb.) kölcsönözték hangjukat a meseszereplőknek, és a felvételek zeneszerzői között találjuk Petovics Emilt, Kocsár Miklóst, Maros Rudolfot, Farkas Ferencet. A mese-hangfelvételek, még hosszú ideig szinte önálló életet élve, a mikrobarázdás és a kazettás-magnó korszakot is megérték.
Tizennyolc évi szünet után 1978-ban az MDV újra hozzákezdett a hangosított mesedia gyártásához, ahol a kép és a hang társítása szinkronvezérlés nélküli hangszalaggal történt először kísérleti céllal (a mai Örökmozgó helyén működő Mátra mese- és ifjúsági moziban). A bemutatók sikerét követve megjelent az első 1000 példányos széria, amely 10 filmből és egy hangkazettából állt. A 10-30 forintos árakhoz szokott vásárlók megvették a több mint 300 forintba kerülő kiadványokat. A hangfelvételek színészei és bemondói között ott voltak az újabb művészgeneráció tagjai, néhány nevet említve a teljesség igénye nélkül: Császár Angéla, Káldy Nóra, Gyabronka József, Kristóf Tibor stb. A hangosítással párhuzamosan a filmek egy része leica szalagos magyar és idegen nyelvű változatban, tehát keretezhető formátumban került forgalomba. Ez a technikai megoldás az óvodai és iskolai használat igényeit szolgálta ki.
Az utóbbi évek elektronikai forradalma megteremtette az audiovizuális médiák egyik közkedvelt hordozóját a videót. A mágneses képrögzítés produktumai iránti igény és érdeklődés valamint a kazetták gyors és egyre szélesebb körű elterjedésének hatására a kiadó 1986-ban megjelentetett 8 mesediát képkazettán Mese, mese, mátka, 1987-ben pedig Benedek Elek összeállítást Nagyapó mesél címen.
A feldolgozott történetek már korábban ismertek voltak hagyományos diaszalagon. Az új ismerethordozón történő rögzítésük egyszerre adott vizuális és akusztikai élményt nézőinek. Az addigi nagyméretű, távlati dimenziót nyújtó vetítéssel, a képek totál szemlélésével ellentétben, a grafikában rejlő mikrovilágot, képrészleteket, kompozíciós elemeket is feltárta a videó változat.
Másrészt az adaptálásnak ez a módja nem használta ki és nem is tudja kihasználni az új hordozó adta lehetőségeket, és a jellegzetesen mozgóképi formanyelvvel és eszköztárral rendelkező videoklippek korában bármily körültekintően szerkesztett is egy anyag, csupán az állóképek lehetőségeivel élve nem veheti fel a versenyt a mozgóképi alkotásokkal.
A vállalkozás mégis figyelmet érdemel mert közelítheti a statikus diaképet a képzőművészet egyik, az elektronikához kapcsolódó ágához: a vdeoart-hoz. Így olyan minőség jöhet létre – amit a két produkció még nem valósít meg -, mely megtartva a diafilm hosszan történő szemlélésének lehetőségét, appercipiálását, egyesíti azt a legmodernebb képzőművészeti lehetőségekkel, illetve csak elektronikusan létező képi világot teremthet.
Egy másik járható út: a diaporáma adta lehetőségek kihasználása és kombinálása elektronikus trükkök segítségével. A diaporáma dinamikus műfaja alkalmasabb videó produkciók létrehozására, mivel ez a technika otthon nehezen vetíthető, így az előre megtervezett kép-és hanghatások maradéktalanul érvényesülhetnek bonyolult mechanikus berendezések nélkül. Bemutató céljára készültek diaporáma összeállítások Márton Géza közreműködésével 1978-80 között a Tengerecki, Bábvirág, Cantáta Profana mesesorozatok feldolgozásával.
Diaösszeállítások számítógépes adathordozókon: Fotó CD-ken és multimédiákon
A számítógép az elmúlt évtizedben a mindennapi élet szerves részévé vált és ma már komplex eszközként használatos a gazdasági életben, az irodai munkában, az oktatásban, valamint a háztartásokban. A szórakoztató elektronika tömegtermelésével párhuzamosan halad a számítástechnikai eszközök fejlesztése és a két rendszer hosszútávon összeolvadni látszik. Egymásra gyakorolt hatásuk nap mint nap érzékelhető. Ugyanazok a gyárak ontják olcsó termékeiket, ugyanazokon a gépsorokon készülnek a hangzó CD lemezek melyeken a CD-ROM kiadványok. A fotó, film és televízió produktumai egyre gyakrabban kapcsolódnak az elektronika nyújtotta szolgáltatásokhoz.
Ilyen új fotószolgáltatás a Kodak cég által kifejlesztett rendszer mely a digitalizált képeket a tévé vagy a számítógép monitorán jeleníti meg tetszőleges a felhasználó által meghatározott sorrendben. A Fővárosi Oktatástechnológiai Központ több, Photo CD rendszerű lemezt adott ki Kapcsolatok címmel a szakközépiskolák magyar nyelv és irodalom óráihoz szemléltetőanyagként, vagy az Otthonunk, közvetlen környezetünk esztétikája (1996) néven az általános környezetkultúra terjesztése céljából, valamint egy összeállítást a Lelki működésről, képanyagként a humán szakemberképzés programjához. A képösszeállítások közös jellemzője, hogy a kísérőszöveg és a felhasználást segítő pedagógiai útmutató szövege nem a lemezen, hanem a diasorozatokhoz hasonlóan egy szövegkönyvben olvasható, így a kiadványok metodikája megegyezik a klasszikus diasorozatok készítésének módszertanával. Újdonság az elektronikus képi információtárolás.
Multimédiás megoldásokat használ a Posta Pál és alkotótársai készítette Hét nyelvű József Attila c. összeállítás mely a Richly Zsolt illusztrálta Betlehemi királyok és Altató (1994) diafilmek képanyagát publikálta az új hordozón.
A klasszikus diafilmek CD-ROM-on történő feldolgozásának eddigi legjelentősebb vállalkozása a Magyar Irodalom Csodái Digitális Albumokon avagy a MiCsoDa – sorozat. (1997). A lemezsorozat alapvető célja a magyar irodalom korszerű eszközökkel történő széleskörű terjesztése, korábban már létrehozott és a sorozat alkalmával készülő művészeti értékek bemutatása, szórakoztatás, oktatás és értékmentés. A MiCsoDa CD-ROM-ok szórakoztatnak, mert multimédiás elemekkel dolgozzák fel irodalmunk kiemelkedő egyéniségeit és műveiket. Használatukhoz még írástudás sem szükséges, a legfiatalabb korosztály is játszva ismerkedhet meg költészetünk, monda és mesevilágunk szépségeivel. A lemezek akár hagyományos akár alternatív óvodai-iskolai keretek között is jól alkalmazható módon dolgozzák fel azokat az irodalmi értékeket, melyek felhasználhatóak egy-egy tanóra vagy foglalkozás keretében. A sorozat technikai megoldásaiban is kiemelten kapcsolódik a napjainkban megvalósuló és országossá váló iskolai számítógépes-internetes programhoz. A multimédiás elemek kedvezően hathatnak az írás-olvasási készség fejlődésére. Rendkívüli jelentősége lehet a határon túl élő, másod-és harmadgenerációs családokban történő anyanyelvi oktatás támogatásában is. Értéket mentenek, mert, „digitális túlélést” biztosítanak irodalmi hagyományainknak, a nem is olyan régen még nagyon népszerű diafilmgyártás által létrehozott grafikai műveknek, a hangfelvételekről hallható előadóművészek alkotásainak és a verseket megzenésítő zenekarok hangzásának.
A MiCsoDa-sorozat páratlan vállalkozás abból a szempontból is, hogy a kereskedelemben megjelenő, nemzetközi kiadók által nagy költségvetésekkel produkált lemezek mellett elérhetővé teszi magas színvonalon a magyar kultúra remekeit is.
A MiCsoDa-sorozat alkotói, a Hét nyelven beszélő József Attila a Képes Krónika Multimédia és az Opera Multimédia – Erkel Ferenc c. lemezek hazai és nemzetközi sikerei után most egyszerre egy hat lemezes albummal jelentkeznek: Fazekas Mihály, Garay János, Arany János, Petőfi Sándor, Benedek Elek, Móra Ferenc és Móricz Zsigmond műveivel, a Magyar Diafilmgyártó Vállalat ( jelenleg Diafilmgyártó Kft.) több évtizedes kiadói tevékenysége során létrejött grafikákkal és illusztrációkkal – az alkotók között Zórád Ernőtől Richly Zsoltig szinte a teljes magyar grafikustársadalom és a Hungaroton Classic hangarchivumának felvételeivel, mint például a Toldi Básti Lajos előadásában.
A MiCSoDa-sorozat alkalmából került felvételre Garay Az obsitos – Háry János Szabó Gyulával, Petőfi Az apostol Mikó Istvánnal, Fazekas Lúdas Matyi Papp Zoltánnal, Benedek Elek meséiből Esztergályos Cecília, Andresz Kati és Vándor Éva válogatott. A kicsiknek szóló lemezen hallhatóak Lukácsy Katalin és a Kaláka-együttes dalai is.
A MiCSoDa – sorozat lemezein nem irodalomtörténeti sorrendben, hanem a befogadó korosztályok igényei szerint követik egymást. A CD-ROM-okon kínált több tucat vershez és meséhez, közel 2000 képhez és a több mint 10 órányi hangfelvételhez számtalan grafikai, műveltségi és logikai játék is kapcsolódik.
A lemezsorozat alkotói: Bíró Ferenc szakértő, Kovács Roland programozó, Nagy Balázs grafikus és animátor, Posta Pál producer.
