A gyűjteményről
Történet és technikák
Diafilmek
Link gyűjtemény
Rólunk írták
Technikai eszközök

A diavetítés története

gyujtemeny [gyujtemeny.jpg]A vetítés, a falon megjelenő árnyképek szemlélése nem új találmány, a kínaiak, és a keleti népek már évezredekkel ezelőtt szórakoztatták egymást árnyjátékokkal, árnyakat vetítő tárgyakkal.

A legelső európai optikai megfigyeléseket, melyek már a vetített képet előlegezte meg Roger Bacon (1210-1293) végezte el egy tükörrel, mikor kísérletként árnyékot vetített szobája falára. Felfedezését 1263-ban megjelent Perspectivica című könyvében publikálta. A vetítés alapja a fénysugarak egyenes vonalú terjedése, ennek képformáló hatását Leonardo da Vinci (1452-1519) alkalmazta sötétkamrájánál, a camera obsuránál. A camera obscura a külső fényhatás befogadására szolgáló eszköz és inkább a fényképezőgép ősének tekinthető.

A sötétkamra-jelenséget nyaranta elsötétített szobák lehúzott redőnyein keresztül beszűrődő fényeknél mindenki tapasztalhatja. A sötétkamra belső falára vetített kép fényerejét és rajzát Giacomo Della Porta (1541-1615) azzal fokozta, hogy először helyezett gyűjtőlencsét a camera obscura nyílásába.

Athanasius Kircher (1601-1680) jezsuita páter, fizikus és csillagász készítette az első diavetítőt midőn fényforrást helyezett el a sötétkamrában, megteremtve ezzel az első laterna magicát a „bűvös lámpát”. Felfedezését 1646-ban megjelent „Ars magna lucis umbrae” azaz a „ Fény és árnyék csodái” című fizikai-optikai munkájában írta le, bemutatva sok furcsaság között a vetítőgép szerkezetének képét is. Más tudósok is készítettek vetítőkészülékeket, többek között a holland Christian Huygens (1595-1629), a dán Thomas Walgenstein (1560), az angol Robert Hooke (1635-1703). Tény, hogy ebben a korszakban Európa egyetemein, ahol fizikát tanítottak, az új eszközt sikerrel alkalmazták. A vetítőgép és a vetítőlámpa hosszú technikai fejlődés eredménye lehet – és a XVII. században számos szakkönyv tárgyalja a laterna magica készítésének titkát. Ugyanebben az időben jelent meg a nyomatvetítő, másképpen episzkóp, mely átlátszatlan képek, rajzok bemutatására szolgál. Ismertetése Leonard Euler (1707-1783) nevéhez fűződik, aki 1750-ben mutatja be a készüléket. Hogy milyen jelentős technikai találmánynak értékelték a kortársak és mennyien forgolódtak a vetítőgép feltalálása körül mutatja, Johann Krünitz 1780-ban megjelent Encykloedia című munkája, melyben 50 oldalon keresztül tárgyalja a laterna magica feltalálóit.

Magyarországra az első, máig is épségben meglévő laterna magica a Rákóczi-szabadságharc idején került a sárospataki református kollégiumba. A készüléket Simándi István (1675-1710) professzor hozta Hollandiából, más fizikai eszközökkel együtt 1704-ben. Az első hazai vetítések egyikén a nagyságos fejedelem is megjelent. Az oktatási célokat szolgáló vetítőhöz tartozó színes üveglemez festmények legtöbbször bibliai történeteket meséltek el. A fennmaradt egykorú diaképek jelentős csoportja az ókori világ hét csodáját mutatta be. Az ábrázolások ikonográfiai szabályait meghatározták Kircher már említett könyvének hatásos barokk ábrái. Vetíthető képek festésével manufaktúrákban kismesterek egész sora foglalkozott, de jogosan tételezzük fel, hogy gyakran a tanárok vagy a diákok készítettek sajátmagúk számára szemléltetőanyagokat.

Nagy lendületet adott a diavetítés fejlődésének a XIX. század közepén a fényképezés feltalálása (Nicepe és Daguerre találmánya 1838.), majd a század második felében a villamos világítás és az izzólámpa felfedezése (Edison). Ezzel párhuzamosan fejlődött az optikai eszközök készítése. Az első jól korrigált, azaz gömbi eltérés mentes és nagy fényerejű objektív típust, amelyet ma is használunk, hazánkfia Petzval József ( 1807-1891) alkotta meg 1841-ben. A XIX. és a XX. század fordulóján már egyre nagyobb szerepet játszottak a sorozatban gyártott, iparilag előállított készülékek. A diavetítés és a mikrofilmtechnika érdekes alkalmazásáról ír a francia Patrice Dagron (1812-1900) fényképész és feltaláló, 1871-ben megjelent „Poste per pigeon voyagenis” vagyis „Galambposta” című könyvében. Művében leírja, hogy az 1870-es francia-porosz háború idején a körülzárt Párizsból léghajón megszökve, postagalambokkal küldte az újságok híreit. Tizennyolc erősen kicsinyített felvételt tartalmazó kollódiumos réteget választott le az üveglapról. A lehúzott hártyákat összesodorva tette a madarak szárnyai alá. 1870. december és 1871. január hónapok között 115000 hírt, újságcikket tudott így továbbítani. A mikrofelvételeket megérkezésük után szétsodorva üveglemezek közé fogva vetítővel olvasták és másolták a párizsiak. A londoni Royal Photographic Societyben felolvasást is tartott róla. A mikro-sürgönyök megszerzéséért angol és francia múzeumok versengtek, de a város megszállását csak kevés élte túl.

A hazai oktatási célokat szolgáló laterna magicák, ún. bűvös lámpák, fátyolképvetítő készülékek zömét a Calderoni István alapította tanszer és optikai eszközöket gyártó Calderoni Mű-és Tanszervállalati Részvénytársaság készítette. Az egykori kereskedelmi árjegyzékek részletesen leírják a beszerezhető vetítők minőségi jellemzőit. Ezekből megtudhatjuk, hogy a készülékek egy része petróleumvilágítással működött, külső burka orosz bádogból készült, sárgaréz foglalatú objektívtubussal rendelkezett, valamint mindegyik vetítőhöz tartozott 12 kézzel festett üvegkép, melyek külön is megvásárolhatók voltak. Wanaus József Fényképészeti készülékek és Eszközök Gyárában már az Ún. Nernst féle izzóval készültek a gépek, tehát megjelent a villanyvilágítással is használható diavetítő.

A kézi festésű diaképek átmérője 45, 50, 60, 80 mm volt, a fotó eljárással készült lemezek 8.5 x 8.5; 8.5 x 10; 9 x 12; 4.5x10.7; 6x13 cm. -es nagyságban kerültek forgalomba. A lemezeket az esetleges törésektől, sérülésektől a külső élükre ragasztott papír-és vászonszegélyekkel védték, vagy fakeretbe helyezték. A tárolás a méretüknek megfelelő 50, 100 rekeszes, fából készült és a szállítás megkönnyítésére fogantyúval ellátott dobozokban történt. A diavetítésben a forradalmi változást az 1930-as évek hozták meg. Ekkor kezdték sorozatban gyártani az első kisfilmes fényképezőgépeket. Az ősi Leicát 1914-ben alkotta meg Oscar Barmack, ez már cellulóz filmmel működött a mozifilmtechnikából átvett 35 mm széles, két oldalán perforált szalagra, melynek szabadalmaztatója Edison volt.

A két világháború közötti időben az optikai cégek egymással versengve gyártották különféle típusú és igényeket kielégítő fényképezőgépeket, vetítő-berendezéseket. A legismertebb márkákat a Zeiss, Pathé, Kodak képviselték. Az üveges diaképek legelfogadottabb mérete 8.5 x 8.5 cm. volt és lényegében a II. világháború utáni néhány esztendeig még használatban maradt.

A hazai kereskedelemben az 1940-es évek elején jelentek meg a sorozatban készült első tekercsfilm diavetítők 80-120 Pengő áron, a tekercsek (25-50 képpel) 4-6 pengőért már kaphatók voltak. Az 1950-es évek elején a film-diapozitívok végleg kiszorították az üveglemezeket. A filmképeket először üveglapok közé helyezve papírmaszkkal fogták össze, majd elterjedtek a fém- és műanyag, illetve üveglap kombinációjú kertek. Az idegenforgalmi céllal megjelenő sorozatok egy részét vékony papír vagy később műanyag üveg nélküli keretekben is árusították.

A diafilmtekercsek eleinte kizárólag cellulóz-nitrátból készültek. Tűzveszélyessége miatt a fotókémiai ipar folyamatosan kísérletezett az ún. biztonsági filmek előállításával, így 1953-tól már a nem gyúlékony cellulóz-acetátra készültek a felvételek.

A tekercses normál méretű diafilmek tömeges megjelenése elsősorban az otthoni olcsó mesefilm vetítést tette lehetővé. A MOM (Magyar Optikai Művek) 1951-ben új diavetítő-típust hozott forgalomba, amelyik petróleumlámpás és elektromos változatban egyaránt készült. A petróleumlámpás kivitelben gyártott eszköz a villanyvilágítással nem rendelkező településeken tette lehetővé a diavetítést. Használati utasítása azt is tartalmazta, hogy a készülék házilag hogyan alakítható át a mellékelt alkatrészek fölhasználásával elektromos berendezéssé. Ezt az új gépet csak tekercsfilm vetítésére lehetett használni. A MOM és a Gamma Művek régebbi Agfa, Kodak stb. gépekhez is gyártott filmadaptert.

A lángmentes film bevezetése tette lehetővé az 1953-54-es évtől a Lemezárugyár dobtáras 12 V 35 W teljesítményű mesevetítőjének megjelenését. Ez a kis családi vetítőgép némi módosítással (trafó, dobtár, lámpaház) az 1980-as évek elejéig kereskedelmi forgalomban volt és jelentősen segítette a diafilmek széleskörű intézményi és házi elterjedését. /ábra/ A gép objektívjének felhasználásával dianéző is született. Az Ezermester c. újság rövid cikket adott közre: konzerves doboz és izzó segítségével miképp lehet a dianézőből vetítőt eszkábálni.

A fejlődés irányát – a mesefilm vetítők kivételével – a vetítés kényelmességének megteremtése jellemzi. Századleji kísérletek után a kézi adagolású gépek mellett a 60-as években megjelennek a félautomata és automata távvezérléses, keretes diákat vetítő készülékek.

A hazai ipar 1971-ben megtervezi az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság javaslata alapján a Brillamatic vetítőcsaládot. A készülék egyaránt alkalmas tekercses diák és egyes diaképek vetítésére is. Rotó változata biztosítja a szalagos filmek távirányítású vetítését. Ez a készülék nem bizonyul sikeresnek, és a használók tapasztalatai alapján fejlesztője az Argon Szövetkezet nem javít az eszköz konstrukcióján, hanem az egyszerűbb megoldást választva abbahagyja gyártását. A 60-as évek derekától először orsós, majd kazettás magnetofonokhoz különféle technikai megoldásokkal szinkronizátorok kerülnek forgalomba, lehetővé téve a diafilmek és sorozatok hangosítását, automatikus bemutatását.

Az iskolai, könyvtári, közösségi és az egyéni használat céljára a diavetítő, magnetofon, szinkronizátor és vetítőernyő kombinációjából diamagnókat és teledia készülékeket alakítanak ki. Ezek a komplex berendezések viszonylag drágák, így hazánkban számottevően nem terjedtek el.

Napjainkra a videó-készülékek elterjedése arra ösztönözte a Kindermann céget, hogy a televízió vagy monitor képernyőjén megjeleníthető diakép bemutatására alkalmas elektronikus készüléket hozzon létre. Ezzel kényelmessé vált a régebbi felvételek bemutatása és megoldható a képek videó kazettán történő rögzítése. Az eszköz hagyományos diavetítőként is üzemeltethető. Ugyanakkor még ez a diavideónak nevezett berendezés is egyféle diavetítő – mechanikája, használatának módja azonos az automata gépekével.

A dia-és episzkópos képszemlélés egyik érdekes változata a térlátáson alapuló sztereó képek nézése, vetítése. Ezek a törekvések egyidősek a találmánnyal és párhuzamosan fejlődtek vele. Egyik népszerű változata az 1950-es évek elején elterjedt sztereótárcsa vagy más néven sztereókorong. Egy 45 mm sugarú kör kerülete mentén 7 pár 10,6x7,15 mm-es képet lehet megfelelő helyzetbe forgatva szemlélni. A legismertebb márkák View Master, Meoscop, stb. Magyarországon a 60-as évek derekán a Diafilmgyártó Vállalat kiadásban és a Fővárosi Finommechanikai Vállalat gyártmányaként jelennek meg ezek a képek. A hazai igényeket német és cseh importtal elégítették ki. Csak külföldi gyártmányú fényképezőgépek, dianézők és vetítők voltak kaphatók hozzá optikai üzleteinkben.

A „laterna magica” korszaka napjainkra lezárult. Több mint 300 éve létezik a „csodalámpa” melynek átalakulása az elmúlt évtizedben átalakult. Ennek egyik első lépése az analóg képlemez megjelenése volt. Számítógéppel vezérelve, „vetítve” több 10 000 diakép információját nyújtja egyetlen 30 cm. átmérőjű korong. A fejlődés a CD-lemezek megjelenésével új multimédiás és Photo-CD formátummal kényelmes automata diavetítés valósítható meg.

Jelen formájukban az elektronikus képrögzítők alkalmasak nagy képgyűjtemények bemutatására szövegben és látványban egyaránt. Használójuk tetszés szerint válogathatja, rendezheti, szerkesztheti az informácókat. Az eddig megjelent kiadványok tanúsítják, hogy a számítástechnika szolgáltatásai messze meghaladják a klasszikus diavetítés nyújtotta lehetőségeket. Ezt segíti a korszerű számítógépes prezentációs szoftver a Power Point elterjedése is. Az „előadás varázslóval” készült szemléltető előadások azonban nem diafilmek, de a program lehetővé teszi az eredeti képanyagok bemutatását.

1955
Piroska és a farkas
Mese
1958
Két kis csavargó
Mese
1955
Nyelvrokonaink a Szovjetunióban
Földrajz, Ismeretterjesztő
1959
Farkasvér
Ifjúsági, Mese